udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Oprita, Mircea

1996. október 3.

Augusztus eleje óta Mircea Oprita kolozsvári író Románia Budapesti Kulturális Központjának az igazgatója. Fő céljának tekinti a román kulturális élet gyöngyszemeinek bemutatását, köztük az együtt élő nemzetiségekét is. /Új Magyarország, okt. 4./

2003. november 13.

A zilahi Népi Alkotások Központja szervezésében mintegy negyven fős csoport - román és magyar költők, írók, képzőművészek, néptáncosok, népdalénekesek, újságírók - érkeztek november 12-én Budapestre, a Román Kulturális Intézet vendégeiként. A kétnapos rendezvényt Mircea Oprita, a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója nyitotta meg. A Szilágyságot fényképekben bemutató vetített előadást mellett az Origini és Hepehupa kulturális folyóiratokat főszerkesztőik - Liviu Bordas, illetve Fejér László, a Romániai Magyar Szó Szilágy megyei tudósítója - mutatták be. Nov. 13-án Ilut Ioan és Szabó Vilmos festőművészek munkáiból nyílt tárlat. /(Guther M. Ilona): Szilágysági művelődési napok a budapesti Román Kulturális Intézetben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./

2006. október 12.

A magyar és a román kulturális együttműködés erősítése a célja Brindusa Armancának, a Román Kulturális Intézet új igazgatójának, akit Budapesten beiktatattak tisztségébe. Az új igazgató tervei között megemlítette, hogy évente két nagy rendezvénnyel kívánja népszerűsíteni a román kultúrát. Megköszönte a leköszönő igazgatónak, Mircea Opritanak eddigi tevékenységét, ami – mint fogalmazott – megkönnyíti munkáját az elkövetkezendő években. Mircea Oprita elmondta: nem ez az első magyarországi kulturális missziója, hiszen 1996-tól 1998-ig a Román Kulturális Központ vezetője volt. /Új igazgató a budapesti Román Kulturális Intézet élén. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 12./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék